Nagyon régen történt, 1552-ben, mikor még Dobó István hadnagy volt az úr Egerben! A Vár előtti réten, gyűltek a nagy hadak, ők voltak a törökök: gonoszok és nagyon vadak. De a magyar ember nem ijedős, ellenállt keményen, és a csata közben a borát itta serényen. Ettől lett ő tüzes, erős, legyőzhetetlen és bátor, ettől kezdett el ritkulni a nagy török tábor. Megállj, megállj nem menekülsz török A fejeden egy üveg bort széttörök Kis hazám nem kerülhet veszélybe A borom és a vérem adom érte A hatodik reggelen már őrjöngött a pasa: „Mi az a lötty, amit vedel a hitetlen kutya?! Hiszen ezért nem tudunk mi győzni… Aahh, gyere Juszuf fiam, osonjál be a várba, nézd meg légyszi, hogy mi van!” Juszuf meg is tette, és amit ott látott, attól vérnyomása az egekbe mászott! A haza fiai leöltek vacsira egy nagy bikafélét és miközben készítették, iszogatták vérét! Megállj, megállj nem menekülsz török A fejeden egy üveg bort széttörök Kis hazám nem kerülhet veszélybe A borom és a vérem adom érte Na most, tudni kell azt Juszufról, hogy sose látott még bort, ezért hitte azt, hogy amit a magyarok ittak, vér volt. „Kahla bakla, kabalah bah!” lihegte a pasának, ami lefordítva azt jelenti: „A magyarok vért ivának!” Pucolt is a török, hűlt helye lett a nagy seregnek, és azóta hívják Egerben a bort bikavérnek! Megállj, megállj nem menekülsz török A fejeden egy üveg bort széttörök Kis hazám nem kerülhet veszélybe A borom és a vérem adom érte